|
Nagyvázsony - a természet és a történelem találkozása Gb De Fi It Kevés
olyan szép vidéke van a világnak, mint amilyen Nagyvázsonyt körülveszi.
Északon a Bakony egyik legnagyobb csúcsa, a 600 méteres Kab-hegy
magasodik, délen a Balaton-felvidék dombjaira felkúszó, vagy éppen
völgyekbe települt községekben gyönyörködhet a szem. Fél
évezrednél idősebb a község közepén álló Kinizsi-vár is, amely
a szokásoktól eltérően nem dombtetőre, hanem az ófalu házai alá épült.
Leghíresebb gazdája, a monda szerint egyszerű molnárlegényből lett hadvezér,
Kinizsi Pál volt. A törökök elleni harcokban jeleskedő katona
nevéhez is kötődik a késő-középkor modern magyar hadseregének, Mátyás
király fekete seregének megteremtése.A vázsonyi erődítményt külsőtornyos
védőfalakkal, palotaszárnnyal és kápolnával egészítette ki.
A birtok a török hódoltság idején többször gazdát cserélt, és a környék elnéptelenedett. 1649-ben került Zichy István kezébe, aki németek letelepítésével ismét felvirágoztatta a vidéket. Az utolsó két évszázadban egyre pusztuló erődítményt az ötvenes években állították helyre Éri István irányításával.
Kinizsi Pál alapította a falu szélén, a Szent Mihály-dombon álló pálos kolostort is, amely még romjaiban is árulkodik egykori szépségéről. A katonailag védhetetlen épületet a török első támadásai idején felrobbantották, hogy az ellenség ne fészkelhesse be magát falai közé. Kövei részben építőanyagul szolgáltak a várnak és a falu más épületeinek.
A vár fölötti utcában található a messze környéken egyedülálló Postamúzeum (Temető u. 3. tel: 88/264-300), amely korabeli eszközök, egyenruhák és postakocsik segítségével mutatja be a posta és a távközlés eddigi történetét. A községet azért választották a kiállítás helyéül, mert hajdan itt forgalmas postkocsi állomás működött. A kiállítás legjelentősebb része a vezetékes távközlés történetét mutatja be. A Puskás Tivadar korából származó első telefonközpontok mellett a "modern" crosbar rendszerű berendezéseket is megnézhetjük, sőt ki is prbólhatjuk. Nagyon érdekes lehet az idjabbaknak a hajdani "sms-készülék", a telex, amely egy fél szekrénnyi helyet foglal el. Memóriaként még lyukszalagot használtak hozzá.
Egy utcasarokkal feljebb áll a 170 éve épített Schumacher-ház (Bercsényi M. u. 21.), a "szabadtéri néprajzi múzeum" melynek konyháját egy módosabb parasztgazda napi használati tárgyaival rendezték be, a tisztaszobában népi világítástörténeti kiállítás van, a hátsó szobában ma is üzemkész állapotban áll a ház egykori lakójának szövőszéke. az egykori istállóban pedig az utolsó vázsonyi rézműves mester műhelyének felszerelése látható.
A fő tér és a Vár utca találkozásánál található az általános iskola alsó tagozatának épülete. Falán emléktábla hirdeti, hogy 1907-es felépítését támogatta a községhez rokoni szállakkal kötődő Robert Lieben. Az osztrák fizikus 1906-ban feltalálta az elektroncsövet, avagy a Lieben-csövet. (Nem csökkenti érdemeit, hogy vele egy időben megalkotta az eszközt az amerikai Lee de Forest is.
A falu nevezetes műemléke a vidék egyetlen, csaknem teljesen épen a maradt gótikus temploma, a veszprémi út elágazójában álló Szent István templom. Kinizsi Pál építtette 1481-ben, barokk berendezése a XVIII. századból származik. A kulcsot a közelben lehet elkérni. A jobboldali képeken a templom a falu irányából, mellette egy felvétel a karzatról. Nyaranta hangversenyeknek ad otthont, és itt tartják az augusztus 20-i - Szent István napi - ünnepi miséket.
Kinizsi Pálon, feleségén
Magyar Benignán és Robert Liebenen kívül más nevezetes személyek is kötődnek
a faluhoz.
Későbbi kor költője
volt Várnai Zseni (1890-1981), aki gyermekéveit töltötte Vázsonyban. Ma
a helyi általános iskola őrzi a nevét.
Nemesleányfalun túl, a Tálodi-réten át jutunk a Kinizsi-forráshoz. A mellette található a tálodi kolostor romjának története is a XIII. századik nyúlik vissza.
Északon
a Kab-hegy kinál szép túraútvonalakat. Dél-keleten pedig Vöröstó és
Barnag érintésével a Zádor-várhoz zarándokolhatnak el a természet
szerelmesei.
Ha valaki fürödni szeretne, negyed óra alatt elérheti a Balaton
strandjait. Hűvösebb időben a környező városok, községek műemlékei és
más nevezetességei - Veszprém, Balatonfüred, Tihany, Tapolca, Badacsony,
Keszthely - adhatnak kellemes elfoglaltságot. A falutól alig 15
kilométerre található a szépségével egyre több hívet gyűjtő Káli-medence,
a Balaton-felvidéki Nemzeti Park legszebb része.
Fotók és
térképek: Győrffy Árpád, Győrffy Zoltán
|